Kedves Viki!
Tudom ezt a levelet sem fogod elolvasni mint annyi minden mást, számodra én is csak egy voltam a közül az öt-hat férfi közül akit a barátnőd szerint meg kell, hogy ismerj ahhoz, hogy majd ki tudd választani a számodra megfelelőt. Remélem ezt a k*rvamentalitást nagyon gyorsan offolod mert ennek nem lesz jó vége: minden egyes kapcsolattal amibe beleteszed magad olyan sebeket szerezhetsz amik örökre ott lesznek a lelkeden és a végén belőled is csak egy olyan lelketlen büdösbogár lesz mint akik jönnek-mennek közöttünk, s közben előadják hogy milyen menők. Hála az égnek most már férjnél vagy, s remélem jól megy a sorod. Ezt a levelet most nem a férjes asszonyhoz, hanem ahhoz a lányhoz írom akit még 2014-ben volt szerencsém ismerni.
Nagy magányomban írok hozzád innen az orvosszállóról, félellemmel vegyes érzelmekkel. Igen be kell vallanom neked , félek: Félek attól, hogy nem láthatom többé viszont családtagjaimat. Hogy ez az egész járvány megváltoztatja eddigi kényelmesnek hitt életünket az már biztos.
Most, hogy már férjnél vagy tudom nem lehetsz enyém.De talán jobb is így.. Hisz megbeszéltük nekem valaki olyan kell akivel közös családi életet élhetek, gyerekekkel együtt. Te kerek perec kijelentetted neked nem kell gyerek. Remélem mostanára már meggondoltad magad: olyan nagyon kár lenne, ha egy ilyen okos és szép nő mint te nem vállalná azt amit az élet elvár tőle: továbbadni azt az életet amit Istentől kaptunk. Gondolj bele mennyi ősödnek kellett meghallnia ahhoz, hogy te most itt lehetsz. Kérlek vállald fel, hogy továbbadod az életet!
Voltaképpen egy nagy misztériumjáték szereplői vagyunk mindahányan a magát újrateremtő és (talán) jobbítani igyekvő természet óriási égboltja alatt.
Számomra elkezdődött ennek a játéknak egy újabb felvonása
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád