Kedves drága Viki!
Nem tudok ellenállni a késztetésnek, hogy megírjam, micsoda örömet okozna, ha tudnám, hogy te és családod jól vagytok. Még a mai napig valahányszor Szegeden járok újraélem a veled töltött csodálatos órákat és bár ennek már 6 éve, úgy érzem mintha csak néhány napja búcsúztam volna el tőled a Bercsényi utcából.
Ma különös szükségét érzem, hogy szóljak hozzád, hiszen holnap kezdetét veszi a járvány miatti őrület: 2 hétig minden egyes nap a kórházban leszek, színesítve 2-3 naponta ügyeletekkel e jeles eseményt.
Remélem kedves Viki nem felejtettél még el.
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
