Miért van az, hogy álmaimban még mindig vissza-vissza térsz?  Valószínűleg meg kell, hogy fessem azt a képet, ha törik, ha szakad.

Hiába igyekszem felejteni képed, az az évek távlatából újra előjön. Mondd mégis mi ez a delejes erő ami feléd vonz és hiába igyekszem szabadulni nem tudok rád másképp gondolni csakis egyféleképpen: határtalan szeretettel. 

Felejteni…
Hiába igyekszem felejteni képed;
Nem tudok, nem bírok búcsút venni tőled.
Neved emlegeti minden bokor lombja,
Szellő, virág, madár, mind, mind csak azt mondja.

Rám a föllegekből bánatod setétlik,
Reszkető harmatban a te könnyed fénylik;
Villám lobbanása, csillagok futása;
Ragyó szép szemed vidám mosolygása.

Hegy, völgy, mező, berek, mind hiába vár rám,
Nem tudok oly helyet, hol képed ne látnám:
Az mosolyog én rám, mint hajnali álom,
A földön, az égen, az egész világon.

Mindenütt jössz velem, bárhol kelek, járok,
Nyomodban körültem nyilnak a virágok.
Szívem helyett szív vagy, lelkem helyett lélek;;
Hogy búcsúznám tőled, hogy feledhetnélek!

Legutóbbi álmomban egy pillanatra láttalak: a szobádban voltam (tudtam, hogy az a tiéd a sok könyvből, de a Bercsényi utcai szobádnál ez nagyobb volt sok könyv volt ott a fehér polcon ami ismerős volt)  te valahova készülődtél a barátaiddal. a szomszéd szobában matattál, én omndtam Gergőnek, hogy a kanapét amit átvittünk a szobádba azt vigyük vissza, mert ez a te szobád, és akkor betoppantál, de nem szóltál semmit, kicsit izgatott voltál láttam rajtad, ezután kimentél: a földön egy Mucha könyv maradt nyitva->itt jött az ébredés.

Tudom a következő sorok elég gázosan hathatnak mert az ember nem szokott a volt kedvesének midenfélét írni, de úgy érzem nem tarhatom magamban: Az igazság az, hogy mióta elváltunk akárhány nőt ismertem meg a velük töltött idő alatt te is eszembe jutottál: Például tegnap amikor az a lány akit operáltunk feljött hozzám: simogattam puszilgattam, de igazából te jutottál eszembe: tudom ez nem, szép, néha úgy érzem mintha valami varászlat alatt lennék: hogy lehet az, hogy másnak adom a csókokat és mástól fogadom el azokat, de mégis te jutsz eszembe? 

Ez mégis mi? 

Néha úgy érzem magam mint egy erdőben bolyongó magányos kisgyerek miközben rovom a kórház folyosóit..Vajon az örökkévaló szempontjából van ennek bármi jelentősége, hogy úgy hiányzol nekem?

Hiába úgy látom, hogy ahogy mondják a férfi sorsa tényleg a nő. Miért van az, hogy már eltelt 5 év és még mindig rád gondolok?

Tudod Viki az a helyzet, hogy bármennyire is igyekszem ezt magamba folytani: legyél akárhol, csinálj akármit, legyél akárkivel én csak egyféleképpen tudok rád gondolni: határtalan szertettel.  

Kerestelek…
Kerestelek  nyárban,őszben, télben ;
a kis szobában,s a napsütésben.
Kerestelek minden lányban,
de csak egy-egy részed találtam.

Mondd hová bújtál?,
Kerestelek az éjben;
a magányos vak sötétben;
.

Hallom hangod néha a nyári szélben, ,
s látom képed a napsütésben;
Téged idéznek a rétek, lombok,
Smaragd szemed mely a földön túl is ragyog

Soká telt még rájöttem, te voltál az egy,
hiányzol lelkemnek, hiányzol testemnek;
Láthatlak-e még valaha szerelmem?
.